Könyvet írni több puszta pötyögésnél a billentyűzeten.Az írás minden másodpercében átélhetjük a teremtés csodáját; azt, ahogy egy világ bontja ki szírmait, kezünk munkája nyomán, és virul ki a szemünk láttára. Létrehozhatunk egy univerzumot, minden apró porszemével együtt, megteremthetjük szabályait, és azzá válhatunk benne, akik valójában vagyunk. Mert az élet a teremtésben teljesedik ki. Nincs is tiszteletre méltóbb dolog az új élet teremtésénél, legyen az bármely formája a teremtésnek. És nincs gyűlöletesebb, mint az élet kioltása. Járjunk is bármely, bárki általá alkotott világban. Mert a Minden és a Semmi törvényei alól nem lehet kibújni. Itt;...nincsenek kiskapuk.
Hát ez most ugrott be. Régen írtam ide. Azóta megint sokminden történt. Megismertem értékes, szeretetre méltó, és szeretetre vágyó embereket; még mindig boldog vagyok. Furcsán boldog. Bár félig meddig elvesztettem egy számomra nagyon fontos embert,mégis boldog vagyok. Mert ugyanakkor, amikor csak tudunk,beszélünk. Érettségizik. Szóval, nehéz most kicsit neki. De, nem tudom tudja e, mindig mellette állok. Mert azok közé tartozik, akiket a szívembe zártam, és akik ott is maradnak örökre.
Másrészről, megismertem valakit, aki egy idióta, öngyűlölő alak, én mégis imádom. Bármit is mondjon, gondoljon magáról ,én látom benne a jót. Látom benne a fényt. Többet tudok róla, több dolgot értek vele kapcsolatban,mint gondolná. És igen, én hiszek benne. És abban, hogy boldog lesz. A boldogság senkit nem kerül el, ha csak nem hajtjuk el magunktól. És ő ezt teszi. De én ittvagyok neki. Bármikor számíthat rám. Mert a barátomnak tartom. Egy igen értékes barátnak. És ha más nem, én majd megtanítom szeretni. Újra szeretni. És megnyitni a szívét a világ felé.
Nos, túl vagyunk a féléven. Annyira nem lett rossz,mint gondoltam. De nem akarok most a suliról beszélni. Változom. Egyre jobban,és egyre feltűnőbben. Kezdek rádöbbenni olyan dolgokra, amiket eddig nem értettem. Kezdek...nos ...felnőni. Jó, még most is nagyon gyerekes vagyok, és még ennél is tudok gyerekesebb lenni. De egyre jobban érzem,h...kezd látszani az, hogy lassan felnőtt leszek. A viselkedésemben, a gondolkozás módomban. NPéldául én nem lelek örömöt abban, hogy megalázok másokat. Nem úgy,mint a korombeliek. Én segíteni szeretek az embereknek. Főleg lelki értelemben. felvidítani a szomorúakat, bekötni a lelkükön vagy a szívükön ejtett sebeiket. Vigyázni rájuk. Én lógok ki a sorból? Vagy az a nemnormális,ahogy a többi korombeli viselkedik? Ezt az egyet még nem értem. És még biztos milliárd és milliárd dolog van, amit nem értek. Ember vagyok. Így a korlátaim is emberszíbásúak. Amiket nem léphetek át. De igyekszem kifeszítei a határokat,amennyire csak lehet. Embernek maradni egy...mármár embertelen világban.
Utolsó kommentek