Beteg vagyok. Sokszor mondták már, hogy a lelki dolgok kiütközhetnek testi betegségként. Megtörtént. Megint. Fura érzés "elájulni", mármint ha a tegnapi ájulás volt. Még sosem találtam magam az ágyam mellett feküdve/ülve a földön úgy, hogy ne emlékeztem volna rá. Utálok beteg lenni. Főleg akkor, ha ehhez láz is párosul. Ami nálam ritka; ám az utóbbi 2-3 évben valamiért egyre gyakoribb. Eddig mindig kihűltem. Tegnap is 35,5°C-os voltam, ma már 36,8°C reggel...nem lesz ez így jó. Közeleg az érettségi, és én félek. Ismét egyedül kell szembenéznem a nehézségekkel, buktatókkal. Persze, nem várom, hogy valaki más vegye helyettem az akadályokat. Ez az én utam. De mégis hiányzik, hogy valaki sétáljon velem az úton, és elkapja a kezem, ha megbotlanék, vagy ha nem venném észre a szakadékot. Ahogy régen volt. Nem akarom, hogy ugyan az az ember legyen, aki volt. Mindenki változik. Csak...legalább hasonlítson arra, akibe valaha beleszerettem. Legyen az az ember, aki tudta mikor kell rám mosolyogni, vagy megsimogatni, ha már fel akarnám adni. Hiányzik a mosolya, a nyugodtsága, a béke és a gyerekesség, ami körül lengte őt. Hiányzik...s most ismét egyedül megyek az úton.
Úton...betegen...
2011.09.08. 14:22
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://avampireseveryday.blog.hu/api/trackback/id/tr293211484
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek