Nem tudok sok dolgot írni...nem tudom, hová vezet ez az út. Hogy hol lesz a cél...Csak azt tudom,amire vágyom...békét és nyugalmat szeretnék...azt,hogy szeressenek,és hogy szerethessek...hogy ne legyenek többé titkok és hazugságok...és ezt vele szeretném :$ Nem mással...csak vele...
Elfáradtam nagyon az elmúlt egy év alatt...folyton küzdeni érte...harcolni...nem bír többet a lelkem...végleg kimerültem. Nagyon szeretem...de nem bír többet...csak ő lehet rá gyógyír...a szeretet,amit tőle kapok,és amit érzek iránta. De mindkettőnknek változni kell,hogy működjön. Én kész vagyok rá...de nem tudom,hogy ő meddig fog kitartani. Remélem, tényleg boldogságot szánt nekünk a sors, egy életre. Én nagyon szeretném, hogy így legyen.
Csak békét, nyugalmat, hűséget és szeretetet...ennyit kérek az élettől. :$ Vele.
Miért fáj ennyire, elviselhetetlenül,ha valakit elveszítünk, akit szerettünk? Akit szeretünk? Miért nem tudjuk csak egyszerűen kitépni magunkból az érzést? A fájdalmat? Miért nem tudom utálni, gyűlölni? Miért szeretem még mindig, minden mosolyát, minden pillantását? Miért várom egész nap, hogy megcsörrenjen a telefon, azon a jól ismert számon...hogy tudjam, ő hív...ő keres...miért nem tudom elengedni az emlékét? Miért vágyom az ölelésére, a csókjaira? Tudom jól miért...
Mert mellette megleltem a békémet...de úgy tűnt, ő nem találta mellettem a sajátját. Mindennél jobban szeretem...és bármennyire fáj is...bármennyire is megszakad a szívem...azt kívánom neki, legyen boldog majd valaki mással... :(
Tudom...hogy bennem ez az érzés nem fog elmúlni...sosem fogok már kiszeretni belőle...mert mellette megtaláltam a békét. Először, és utoljára.
Csendesen telik a ma este. Mondhatni, átlagosan, pedig távolról sem átlagos a mai nap. Másfél évesek lettünk a szerelmemmel. Kevés időt tölthettem ma vele, az is inkább rohangálás volt egyik helyről a másikra. Tudom, hogy nem az ő hibája. Csak jó lett volna...kicsit együtt tölteni ezt a napot. Hát, így sikerült...majd...lesz máskor másfél éves évfordulónk...vagyis, majd két és féléves. Mert ez órákon belül elmúlik, s csak emlékké válik.
Még mindig beteg vagyok. Talán, kicsit rosszabbul is,mint eddig. Most már hányinger is társul a fejfájás és a szédülés mellé. De boldog vagyok. Boldogabb,mert tegnap velem volt, itt aludt velem az, akit szeretek. Mindennél jobban.
Írtam neki egy verse. Nem tudom hogy jött, nem éreztem magam képesnek a versírásra. Mégis megszületett.
Félek, és csak azt szeretném, hogy itt legyen velem. Hogy egy picit, legalább néhány órácskát vele tölthessek. Soha többé nem leszek olyan,mint azelőtt. Csak legyen itt velem. Félek. Szükségem van rá. Csak itt lenne velem...csak magához ölelne. Tegnap azt mondta, lehet, hogy feljön. Aztán elment tesójáékhoz, hozzájuk hamarabb elígérkezett. De úgy reménykedtem, hogy mikor megy, akkor feljön, beköszön és ad egy csókot...aztán megy tovább. Egész nap a takaró alatt feküdtem...nem éreztem jól magam. Nem mondtam el neki mindent, amit az orvosok mondtak. Nem akartam,hogy aggódjon. De nem bírtam...joga volt tudni...és ezzel megint elrontottam a kedvét. Mindent elrontok, pedig csak a közelségére vágyom...ha megint láthatnám,ha megint érezhetném, minden rendbe jönne. Beteg lennék, persze...de nem érdekelne. Mert tudnám,hogy a szerelmem mellettem van. Szeretem...és félek.
Beszéltem ma a szerelmemmel. Nem tudom, mit éreztem közben pontosan. Nagyon hiányzott...hiányzik. Azt írta, jobb volt, hogy nem beszéltünk. Jobban érezte magát tőle egy kicsit. Fura érzések kavarognak most bennem...tudom hogy szeret. Tudom, hogy gondjai vannak, és nehéz az élete. De most nagyon egyedül érzem magam, hiába szeret. Félek. Mindentől. Hogy nem sikerül az érettségi, hogy nem vesznek fel. Most lenne a legnagyobb szükségem a gyengédségére, arra, hogy megvédjen. És tudom, hogy az én hibám...hogy ide sodródtunk, de kicsit rosszul esett, mikor írta, hogy nélkülem jobb volt. Szeretem, és tudom, hogy ő is. De...valahogy abból,ahogy írt, úgy tűnt, most nincs annyira szüksége rám. Nekem viszont mindennél jobban szükségem lenne az ölelő karjaira...Egyedül érzem magam. De azt írta, jobb volt kicsit nélkülem. Azt mondta, nyugodtan írjak rá, hogy nem zavarja...de azt írta,kicsit jobb volt nélkülem. És én azt akarom, hogy neki jó legyen. A lehető legjobb...megpróbálom, hogy jobb legyen neki. Megpróbálok kevesebbet írni neki,kevesebbszer. Mert...mert szeretem. És az Ő boldogsága számomra az első...akármennyire fáj is egyedül lenni. Szeretem.
Beteg vagyok. Sokszor mondták már, hogy a lelki dolgok kiütközhetnek testi betegségként. Megtörtént. Megint. Fura érzés "elájulni", mármint ha a tegnapi ájulás volt. Még sosem találtam magam az ágyam mellett feküdve/ülve a földön úgy, hogy ne emlékeztem volna rá. Utálok beteg lenni. Főleg akkor, ha ehhez láz is párosul. Ami nálam ritka; ám az utóbbi 2-3 évben valamiért egyre gyakoribb. Eddig mindig kihűltem. Tegnap is 35,5°C-os voltam, ma már 36,8°C reggel...nem lesz ez így jó. Közeleg az érettségi, és én félek. Ismét egyedül kell szembenéznem a nehézségekkel, buktatókkal. Persze, nem várom, hogy valaki más vegye helyettem az akadályokat. Ez az én utam. De mégis hiányzik, hogy valaki sétáljon velem az úton, és elkapja a kezem, ha megbotlanék, vagy ha nem venném észre a szakadékot. Ahogy régen volt. Nem akarom, hogy ugyan az az ember legyen, aki volt. Mindenki változik. Csak...legalább hasonlítson arra, akibe valaha beleszerettem. Legyen az az ember, aki tudta mikor kell rám mosolyogni, vagy megsimogatni, ha már fel akarnám adni. Hiányzik a mosolya, a nyugodtsága, a béke és a gyerekesség, ami körül lengte őt. Hiányzik...s most ismét egyedül megyek az úton.
Szürke felhők gyülekeznek...már közeleg a tél, s jéghideg karmai hamarosan lecsapnak a magányos kis veréb gyönge testére. Megfagy. Kicsiny testét eltakarja a hó; s a kotró autó oldalra túrja egy kupacba. Mire a tavasz megérkezik, nem lesz többé. Elolvad...el, örökre a hóval.
El fogjuk veszíteni egymást. Az ilyen játékok mindig így végződnek. Két hét. Két hét, s ezalatt én távol leszek. Két hét, míg egymással nem,de márki mással beszélünk. Az ilyen játékok mindig így végződnek... Ilyenkor mindig belép egy harmadik fél...s én mégis belementem. Akármennyire szenvedek is, belementem, mert nem akarom ráerőltetni magam másokra. Futni mindig könnyebb. Menekülni. Hogy az élet mit hoz? Jelenleg nem akarom tudni. Már nem akarom tudni. A remény utolsó halovány sugarai is lassan, de biztosan feloldódtak a rideg éjszaka sötét, kék egében. Az ilyen játékok mindig ugyan úgy végződnek. Sohasem együtt...sosem vele... <3 :(
Ma eszembe jutott egy idézet. A hamis mosoly mindent elfed. Örömet, bánatot. Emberek százait csaphatjuk be jó szándékból,vagy csak valós érzelmeink leplezése miatt. De a hamis mosoly álcája mögött önmagunk lehetünk. Teljesen önmagunk...saját, beteg lelkünkkel. Hát nem szép az emberi társadalom, hogy ezt akarja? :) Csodálatos faj vagyunk. Csak egy dologgal van baj...én is ehhez a fajhoz tartozom. Azonban...valahogy én mégis megtudom érteni azokat is,akik önmagukat adják. Akik nem mosolyognak rám hamis mosolyukkal, leplezve undorok,utálatuk,dühük, vagy csak a szomorúságuk. Minden embernek ezt kellene...miért nem megy,emberek? Fontosabb az,hogy menő, mosolygós emberekkel legyetek körülvéve, mint hogy mély érzésű, megértő...és a bajban mellettetek álló barátokat,társakat, vagy csak ismerősöket szerezzetek? Tény. Az élet...szép - átlagosan.; de az élet? Beteg.
Nem tudok mit írni...Egyszerűen nem. Még mindig az előző hetek gondolatai járnak a fejemben...összezavarodtam. Már nem tudom, ki, mit szeretne...
A nyelvvizsga...valahogy távoli, elérhetetlen dologként lebeg előttem...pedig holnap lesz.
Máshol jár az agyam...azt az időt kutatja,keresi...amikor még minden rendben volt. De a múlt...nem tér vissza. A jelen pedig...nem olyan. Miért? :\ Mit csinálok rosszul? :\
Néha mindenkinek el kell gondolkoznia a saját értékein. Néha mindenkinek számot kell adnia az életében elértekről. Nem hittem volna, hogy ennyire félreismertem, áltattam magam.Rossz ember vagyok. Rossz ember vagyok? A nap mint nap történtek egyre jobban a kijelentő mód irányába terelnek. Akárhogy próbálkozom, akárhogy szeretném, mindig van valami hiba, valami apró, vagy nagyobb dolog, amit észrevesznek, amiért leszúrnak. Rossz pasi vagyok. Rossz pasi vagyok? Ismét a kijelentő mód felé kezdek hajlani a történtek miatt. Hogy nem tudom boldoggá tenni a szerelmem, hogy mindig bántom. Hogy úgy tűnik, mindent rosszul csinálok. Vagy rossz ember vagyok, vagy pedig hihetetlenül béna, hogy semmi sem jön össze. Hogy mindennel csak bántom, és minden próbálkozásomból, tettemből csak vita lesz. Már nem értem, nem tudom, mit kellene csinálnom. Tényleg nem...már lassan ott tartok,hogy kétségbeesésemben bezárkózom a szobámba, és nem engedek be semmit és senkit. Még a napfényt sem. Mert félek, hogy csak fájdalmat okozok mindenkinek. Elsősorban a szerelmemnek; pedig minden vágyam, hogy boldoggá tegyem. Úgy tűnik, mégsem tudom, s már nem értem, mivel próbálkozhatnék. Nem szoktam feladni. Soha. Inkább elvérzem, mint hogy meghátráljak. De lassan ott tartok...a félelemtől, hogy rossz ember vagyok.
Sosem gondoltam, hogy valaki egyszer ráébreszt majd, mennyire rossz ember vagyok. Hogy folyton bántom a körülöttem lévőket, a legközelebb állókat a legjobban - akár egy sündisznó. Hogy ezért nincsenek barátaim,vagy hogy a hajdani legjobb barátom ezért...kezdett el utálni. Mert elviselhetetlen vagyok. Röviden, tömören. Nem tudom, hogyan változzam, mit tegyek. Jelenleg azt sem tudom, mit gondoljak magamról. Egy..."kézikönyvben" sem írják le,mi a teendő,ha rájövünk,hogy rossz emberek vagyunk. Bár, a szar érzés, biztos általános tünet. Utálni nem utálom magam...szomorú sem vagyok emiatt. Csak...fura...olyan...üres érzés. Hogy...tehát, ennyit ért a 18 évi létezés, küzdés, elbukás,majd újrakezdés. Sikerült elérni, hogy rossz ember legyek. Ezt a 18 évet...nem lehet visszatölteni az elejétől...az élet, nem egy játék; építkezni már csak erre lehet. De ha rossz az alap...milyen lesz a ház? Majd az idő eldönti. Kitudja - ezek után -, milyen emberré tudok fejlődni. Próbálkozom.
Darabokban heverek...csak ennyit tudok írni. És...mindenben bizonytalan vagyok. Hol van az a világ, amit szerettem? Miért hullik darabokra minden? Miért ...kell mindennek bizonytalannak lennie? Hol van az...az az érzés, ami mindent rendbe tett? Egy ölelés elég volt, hogy elhiggyem, mindennek van értelme, és hogy igeni van értelme küzdeni a céljaimért. Most pedig a feladás szélén állok...Miért?
Hosszú idő óta nem írtam ide, valóban. Nincs konkrét oka, szimplán elfeledtem. Sok minden történt azóta...
1 éve vagyok együtt a szerelmemmel, és csodálatos év volt. Csodálatos, bár néha zötyögősebb, nehézkesebb. Történt jó, és rossz, de kitartottunk egymás mellett. Szeretem, őszintén, tiszta szívből. Vannak dolgok, amiket kicsit kevésbé szeretek benne, de hát ez már csak így szokott lenni. Azokat is elfogadom, és szép lassan egymáshoz csiszolódunk. Biztos bennem is vannak olyanok,amiket nem szeret annyira.
Nehéz időszakon megy át. Érettségi, felvételi...próbálom mindenben támogatni. Néha azonban én is elfáradok, és nem tudom már tartani benne a lelket. Nem akarom mutatni előtte, hogy én is elgyengülök...de jól esik, ha átölel, és védelmez. Most próbálok erős lenni. Hogy megkönnyítsem a dolgát, amennyire csak lehet.
Szeretem. Mást nem tudok írni. Erről szólt az elmúlt időszaka az életemnek. Egy életről, vele. Amióta minden rendben van köztünk, a barátaim is újra vissza-vissza térnek. Rendeződni látszik az élet. De csak addig van minden rendben, amíg ő boldog. Nagyon remélem, sikerül elérni az álmait. Hogy azzá váljon, amivé akar.
szép volt a mai nap :) bár a munkahelyemen bolondok háza volt...aztán kicsit rossz volt,mert kicsim azt mondta megvár, aztán mégis elment a barátnőjével...és énmeg tökre lelombozódtam...aztán hazajöttem és csak feküdtem az ágyon. de aztán átjött, és annyira jó volt. csak öleltem, és feküdtünk, és pihentünk az ágyon. és olyan jó volt átkarolni, tudni, hogy biztonságban van, tudni, hogy most vigyázhatok rá, és nem kell távol lennem tőle. nagyon szeretem <3 :) mindennél jobban, és bármit megtennék érte. és néha olyan hülye...hibáztatja állandóan magát...és hiába győzködöm, hogy nincs miért, mert én így szeretem...akkor is azt teszi :\ és hiába mondom neki, hogy nincs alapja, nem hiszi el. pedig jólenne,mert tényleg nincs oka és alapja. szeretem, és sose hibáztatom semmiért. vannak dolgok persze, amik rosszul esnek, mint a mai is...de ennyi hülyeséget én is elkövetek...és ez így van kitalálva. mindennel együtt szeretem. számomra tökéletes, úgy,ahogy van.
Megnéztem a filmet múlt vasárnap. Ma pedig végre befejeztem a mesesorozatot is. Nagyon tetszett mind a kettő. Kellőképpen gyermeki, nevettető, de ugyanakkor elgondolkodtató, és komoly is. Milyen egyszerű is lenne uralni mind a négy elemet, és egyensúlyban tartani pengeélen táncoló világunkat. Előhívni és idomítani a levegőt, a vizet, a földet és a tüzet. Egy testben egyesíteni őket, a békéért és a biztonságért. Ugyanakkor, hatalmas felelőség az ilyen hatalom, mely fölébe kerekedhet az embernek, és leigázhatja. Eluralkodhat birtokosán a hatalomvágy, az uralkodási szándék. MInél nagyobb hatalom van a kezünkben, annál nagyobb a felelőségünk is. Annál több emberért felelünk. A legalsó szint magunkért felelni, majd a szüleinkért, szerelmünkért, családunkért, barátokért...és így tovább, bővítve a kört. Ennek minden ember része. Senki sem bújhat ki a feleőség alól. Amíg egymás mellett élünk,egymástért is felelünk. Tehát ha összeesik mellettem valaki, akkor nem lépem át! Mert kitudja, talán a valamikor az én kocsimból kipöfögő szmog okozta a szívinfarktust, amitől összeesett. Vagy épp nincs kocsid? Akkor lehet, hogy az a busz ami téged szállított, az adta ki a szmogot. nem jársz busszal? Jó, akkor talán múltkor a te biciklid elől kellett félre ugrania, ami tahikardiát okozott nála, melynek későbbi szövődménye lett az infarktus...folytathatnám. Felelősek vagyunk egymásért. Amíg együtt, egyhelyen élünk. Majd ha egyedül fogsz élni, egyes egyedül, ott, ahol nincs más élet!, akkor csak magadért leszel felelős. De amíg olyan helyen élsz, ahol van élet, addig felelős vagy másokért is. Másokért és a környezetedért. És nagy pech, mivel a Földön elég kevés helyről mondható el, hogy nincs ott élet. Vigyázzunk egymásra. ÉS a világunkra.
villámlik. dörög. és szétrobban a fejem. odakint vuhar dúl. idebent szintén. összevesztem a szerelmemmel. vagyis, megbntottam. mert hülye és idióta vagyok, és rég láttam, és nagyon hiányzik és nem bírom nélküle. szombaton, vagyis holnap este megyünk bulizni haverokkal...hívtam őt is. de bizonyos okok miatt nem tud/nem szeretne jönni túlzottan. és én meg azt írtam neki, hogy elég szarul esik a dolog, hogy a...és ráadásul megbeszélni sem tudtuk, mert mennie kellett...nagyon szeretem, csak néha...hüle dolgokat művelek, mert nem értjük meg egymást, vagy csak nehéz elviselni a másik távolságát, meg hát néha egymás hülyeségeit is. de mindennél jobban szeretem.ezért szerettem volna,ha velünk jön. már elfogadtam, hogy nemet mondott. ez a döntése, és megértem. sokat fogok gondolni rá az este, de megpróbálom jólérezni magam. előtte és utána, és akár még közben is felhívom...hogy tudjam mit csinál, hogy jól van e.
most pedig jöjjön egy vers. amit neki írtam, mikor elutazott külföldre.
Messzi földön...
Valahol messze, most
épp úton vagy, s távolodsz.
Határon túlra mész,
Míg kedvesed itthon rólad álmodoz.
Autópályán suhansz.
Hágókon visz majd át utad és
hajnalra célba érsz.
Nélküled az élet szenvedés.
Még csak most mentél el,
S oly messze még, oly messze
az örömteli pillanat.
A viszontlátás perce.
2010. július 31.
szeretem. mindennél jobban. és nagyon rossz, hogy a hülyeségemmel mindig megbántom. utálom magam amiatt, hogy nem gondolom kétszer végig a dolgokat, mielőtt kimodanám. pedig általában nem vagyok ilyen. mindig alaposan megfontolom, mit teszek. de azoknál az embereknél, akiket szeretek, náluk minden megérzőképességem, minden önfegyelmem csődöt mond. olyan leszek, akár egy ötéves, aki nem tudja felmérni, mit tesz. gyermek. gyermekien őszinte, és kegyetlen. mindent megteszek hogy ezt elolytsam, de olykor olykor visszatér, és nem akarom megbántani...de mindig az lesz :( mindig az lesz :( pedig szeretem. mindennél jobban ezen a világon. és bármit megtennék érte.
Elutazott a szerelmem. Messzire, külföldre. S olyan,mintha az egyik felem is vele ment volna. Nagyon hiányzik. Remélem, hamarosan visszajön, hogy megint a karjaimba zárhassam.
Titokzatos kommentelőm akadt. Csak ma vettem észre, de kitudja mióta vár a komment. Nagyon hasonlít az amit leírt, arra, ahogy én látom a világot. A segítségét is felajánlotta. Jó lenne tudni, ki az. Az írta, szépen írok, művészien,csak kicsit szomorúan. Szerintem inkább csak...elmélkedve, nem pedig szomorúan; bár néha elég nagy az önkritikám. Szeretném megérteni a világot, az embereket, az érzéseket, reakciókat, lehetőségeket. És ezt, nem lehet állandóan nevetve. Persze, haverokkal, olyanokkal akikkel eddig nem voltam igazán jóban, tudok hülyülni. De néha, amikor egyedül vagyok itthon, s például a szerelmem sincs velem, mint most...akkor kiülök az ablakba, és elgondolkozom a világon. Újabban novella írásba kezdtem. Már publikáltam egyet, ezen kívül még van kettő. Plusz, rajzolni is elkezdtem, több-kevesebb sikerrel. Talán belinkelek ide egyet. Most csak ennyit terveztem. NIncs több ötletem, mit írhatnék. Hiányzik a szerelmem...
Tiszainokán voltunk félnomád táborban az osztállyal, egy hétig. Született egy novella. Remélem, értitek a mondanivalóját.
A kőris
Harminc év. Ennyi idő telt el a fa ültetése óta.
A magas, szikár kőris a kert közepén állt, törzsét repedezetté tette az idő, kérge helyenként lepattogzott, másutt bicskák véstek mintát bele.
Nagyapa halála óta nem jártam a házban, de az épületen nem látszottak az évek. Mintha bármely pillanatban kicsoszoghatott volna az öreg a fehér verandára, hogy rágyújtson keserű pipájára. Az ódon falak, a dohos illatot árasztó szőnyegek, mind-mind őt idézték.
- Harminc év – kuncogtam. – Meg sem látszik a házon.
- Drágám, te vagy az? – szól ki egy női hang a szomszéd helyiségből.
Mary a konyhában pakolászott. Nagy pocakjától csak nehezen fért a kopottas konyhapulthoz.
- Pihenned kéne – léptem oda hozzá. – Nem tesz jót, ha a kilencedik hónapban megerőlteted magad! Egyébként is, még csak most érkeztünk!
- Hallgass – nyomott csókot az ajkamra. – A kicsi bármikor megszülethet és szeretném addigra baba-biztosabbá varázsolni a házat.
Elmosolyodtam.
- Ráérünk még azzal – mondtam, átkarolva a derekát. – Üljünk ki inkább a fa alá.
Megcsókoltam.
- Még mindig nem tudok ellenállni neked – mosolyodott el ő is.
Kéz a kézben sétáltunk a kertbe.
- Hihetetlen ez a fa – mondta Mary. – Egyetlen másik növény sem ennyire élettel teli.
- Igen – bólintottam mosolyogva. – Mintha nagyapa élne tovább benne. Emlékszel, milyen erős volt még öregen is? Talán az ő ereje költözött a fába. Vagy csak nagyon jó minőségű itt a talaj. Ki tudja.
Az emlékek lavinaként zúdultak az elmémre. Az első kerékpár, sárkányeregetés nagyapával, hógolyózás.
Megélénkült a szél.
- Menjünk be – bújt hozzám dideregve Mary.
Az este csendesen telt. Mary hímzett, én pedig TV-t néztem. Odakint susogtak a levelek, az eső hangosan kopogott az ablakon.
- Elmegyek aludni – tette le a hímző készletet.
- Rendben drágám – csókoltam meg a homlokát. – Mindjárt megyek utánad.
A meccs pár perccel később véget ért. Felkeltem a kanapéról, hogy keressek magamnak valamit enni.
- Peter! – szólt ki Mary a szobából. – Peter! Jön a baba!
Azonnal berohantam a szobába. Menetközben felkaptam a táskát, amiben már napok óta összekészítve állt a kórházban is nélkülözhetetlen holmi.
Mary az ágy szélén ült, indulásra készen. Vállára terítette háromszög alakú kendőjét, majd beledugta lábát a papucsába.
- Gyere – fogtam meg a kezét.
Odakint még mindig szakadt az eső.
Gyorsan beültettem Mary-t az anyósülésre,majd én is beszálltam.
Az autó lassan kigördült az útra.
Jobbra néztem, hogy lássam, jön e valaki. A kőris némán bámult minket, s mintha minden levele örömtáncot járt volna a szélben.
Villám cikázott végig az égen, s a hatalmas fa eget rengető robajjal tört ketté.
Ráléptem a gázra. A kerekek meg-megcsúszva tolták előre a kocsit, s még az utolsó pillanatban sikerült kicsusszannunk az aláhulló törzsdarab útjából.
Menetközben felhívtam a kórházat; mikor odaértünk már egy hordággyal vártak minket.
A percek, míg várakoztam, óráknak tűntek.
Egy nővér lépett ki az ajtón.
- Bejöhet – mosolyodott el – Fia született.
Mary az ágyon feküdt, a csöppség ott volt a mellkasán.
Eljött és el is múlt július 08. eljött és eltelt egy újabb év az életemből. Nem sok minden változott. Talán érettebb lettem egy-két dologban. De más dolgokban akkor gyerekesebb. Még mindig ugyan olyan "hülyén" szemlélem a világot. Még mindig érthetetlen a világszemléletem, a felfogásom az emberek számára. Sokak szerint hülyén gondolkozom. Lehet hogy igazuk van. Mert mindenkinek lehet igaza, míg be nem bizonyosodik az ellenkezője. Mindenkinek lehet igaza a saját szemszögéből; s addig nem ítélhetünk, míg meg nem vizsgáltuk az ő szemszögéből a dolgot. Mert lehet, akkor rájövünk, neki van igaza és mi tévedünk hatalmasat. Én teljesen megelégszem a saját világszemléletemmel, felfogásommal. Nem a materiális oldalát nézem a világnak. Sokkal inkább az érzelmit. Hogy milyen arcot vágnak az emberek amikor egymásra néznek, hogy beszélgetnek. A mosolyukat vagy a bánatos arcukat. Hát ennyi. nem tudok mást írni.
tombol a nyár. Vagyis most kezdi. Végre. Eddig nem telt túl izgalmasan. Kb mint a tavalyi nyár júniusa. kicsit unalmasabb. Viszont a Július-Augusztus fergeteges lesz. Nem ugyan az a fergeteges ami tavaly volt. Nem. Olyan nyár nem lesz többé. Ez egy más féle fergeteges nyár. Osztálytársaméknál kezdődik júli 1-jén. Aztán 4-én haza jövök, és 5-én Szülinapi buli. Nálam. Aztán...8-án már csak 1 év választ el a nagykorúságtól. Fergeteges lesz...annyira várom... uhh...Aztán utána 10 nap "unalom" :) persze biztos lesz akivel eltölthetem :) 18-án pedig irány Tiszainoka, félnomád sátras tábor. bicikli, és evezés. :) egészen 25-ig. Majd 27-én irány kempingezni pár emberrel a balcsira. Aug 1-jén meg irány a meló. Szóval, nem lesz egy unalmas nyár. Már csak az augusztusi szabadnapokra kellene programot tervezni. Pl. augusztus 20-ra. Szóval, mindenkinek kellemes nyarat. Nekem az lesz.
Holnap évzáró. Vagyis, péntek óta nincs suli. Elkezdődött a nyár, tombol a jóidő, én meg itthon ülök, és...gondolkozom. Sikerült megint hülyeséget csinálnom. csak azért, mert megint rámtört az "egyedül vagyok" érzés. Mikor fogom végre megtanulni, hogy az érzéseimet magamban kell tartanom?...
Hányszor fog még megtörténni újra és újra, mire rájövök, hogy mennyire megbántom az embereket az őszinteségemmel, a gondolataimmal? De ha nem mondom ki, akkor meg olyan, mintha hazudnék. Nem?... talán a gondolataimmal van a gond. Minden, amit eddig tettem, azért volt, hogy szeressenek. Hogy elfogadjanak az emberek. És, mintha semmi sem változott volna. Vagy...csak igaza van 1-2 embernek. Annyira hozzászoktam az egyedülléthez, a rossz hangulathoz, hogy nem tudok szabadulni tőle. Hogy nem veszem észre, ha megváltoznak a dolgok.
Szeretnék változtatni, megváltozni. Szeretnék azzá lenni, aki igazából vagyok. Segítségnek, plusz energiának, jókedvre derítőnek az emberek számára. Nem pedig egy depresszív koloncnak maradni. Mert így érzem. Megint.
Pedig nyár van. Nyár. A vidámság és az örömök ideje.
Vége egy újabb évnek. Sok minden történt szeptember óta. Néha úgy érzem, hogy túlságosan is sok dolog. Értékelni kellene. Lássuk. Tanulás terén kicsit elrontottam ezt az évet. Főleg a második félévet. Na jó, nem is kicsit. Azonban, jellembeli fejlődés terén egész jól haladtam, plusz talán a...mázolt akvarell részemet is sikerült kicsit elviselhetővé tennem. ( aki nem értené, annak: a kinézetemet.)
Néha úgy érzem, teljesen értelmetlen az életem, azonban megismertem új embereket, olyanokat is, akik nagyon közel kerültek hozzám, igen rövid idő alatt ( ami nálam meglepő.).
Túltettem magmat csalódásokon, depresszión, majd újra a fellegekben éreztem magam. Érzem magam. Mindig lesznek völgyek. Le is zuhanhatok. De néhány perc repülés minden zuhanást megér.
Folytattam a vers írást, és örömmel jelentem, hogy már 100nál is több darab van. évgre sikerült rávenni magam, hogy kiadót keressek, bár eddig még nem jártam sikerrel.
A könyvemmel is haladtam egy fejezetnyit, ami igaz, nem sok, de több a semminél. Valamint belekezdtem néhány novelle írásába. Egy már kész is van, nagyjából 2-2,5 oldal B5-ös papírmérettel ( azt hiszem, ez a könyv méret.). Igaz, valójában sulis házidolgozat, és csak "töredék novella" ( direkt így írtam meg.). Poe novella stílusban kellett írnunk. A cím adott volt, a többi ajtót nyitvahagyták. A cím: Nevetés az éjszakában.
Hát, kb ennyi történt ami igazán megmaradt bennem. Talán majd még eszembe jut valami.
május van. mintha csak október eleje lenne, amikor a nap már épphogy csak melenget. amikor lassan beköszönt a tél. amikor még nagyon boldog voltam. aztán jött egy tél, ahol ritkán napsugár olvasztotta fel átfagyott testemet. majd a kora tavasz, melyben próbált életre kelni a nap, s melyben sötétségbe borult a hold. majd eljött ostarát, s a tél végleg tova tűnt. valami új született. nem csak a természetben. bennem is. kicsit megváltoztam. külsőleg, belsőleg. újra kezdtem. most teljesen.
hogy milyen is vagyok valójában? jó kérdés. nem tudnám megmondani. magammal szemben vagy elfogult lennék, vagy pedig lealacsonyítanám magam. azokat kérdezd, akik ismernek. ne csak a barátaimat. az ellenségeimet is. kettőjük véleményében rejlik az igazság. de egyik sem mond teljesen igazat. mindkettő elfogult egy kicsit. de ne kettejük mondataiból ítélj meg. ismerj meg ha mered. ha nem ítélsz az első pillantás alapján. a legtöbben ezt teszik. nem mondom, hogy jól jársz. hogy rosszul azt sem. csak próbáld meg. aztán dönts. de ne előre. és ne csak az én esetemben. mindenkinél. volt már, hogy valaki megismert. és kellemesen csalódott. volt már, hogy valaki megismert, és tényleg csalódott. semmit sem garantálhatok. nem tudok ez ellen mit csinálni.benne van a kockázat. csak annyit kérek, hogy ne ítélj előre.
ma ráébredtem mi is vagyok valójában. egy számító, beképzelt, önző, dög. röviden tömören. azzá lettem végül, amit a legjobban utálok. amit a legjobban gyűlölök az emberek között. ráébredtem, hogy csak manipulálom az embereket, bár ha nem is szándékosan, valójában mégis ezt teszem. a hamis mosoly, amit minden nap látnak, a hamis érdeklődés, a hamis mondatok, amik a számra jönnek. az, hogy olyan, mintha szeretném őket. mintha érdekelne mi bajuk van, az, hogy segítek nekik. de ráébredtem, hogy ez már nem így van. az élet mindenkin ott hagyja a nyomát. még ha nem is akarjuk, akkor is. nálam lassan 17 év után sikerült. valaha...tényleg minden így volt. segítettem,mert az jó. szerettem az embereket. azokat is,akik bántottak. megbíztam mindenkiben, mindenki felé nyitott voltam. de aztán...szép lassan nem tudtam mit tenni a gyűlő fájdalom, megvetettség ellen. Ha folyton csak hullik a hó, és nincs fény és meleg ami elolvassza, akkor csak gyűlik, és gyűlik,míg végleg el nem temet, és kerít mindörökre fagyos birodalmába. Már nem tudom szeretni őket. Talán már senkit sem tudok szeretni igazán. Van ugyan valaki...akit tudnék. De nem vagyok benne biztos, hogy ő szeret e. Már nem tudok hinni, nem tudok bízni abban, hogy igen,ha én szeretem és kinyitom a szívem és a lelkem,akkor ő is szeretni fog,és ugyan ezt teszi. Ahhoz már túl késő van. De amikor...akkor még túl korán volt. Akkor még gyerek voltam, éretlen, önző, lázadó, kiszámíthatatlan. Most pedig... nyugodt ugyan, de számító. Egy olyan...lény...aki/ami sose akartam lenni,amit a legjobban megvetettem. Amit a legjobban megvetek. Ez, ha lehetséges csak méginkább fokozza a magam iránt érzett gyűlöletet, undort...
Ha tehetném...bezárnám magam egy szobába. Sötétbe, fény,hangok,színek,illatok nélkül. Hogy megkíméljem az emberiséget magamtól, és a dolgokat nem érezve ne is vágyakozzak,ne is próbálkozzak a szabadulással...
Hát ezzé lettem. Foghatnám azokra, akik ezt tették velem.Annak mi értelme lenne? Ez most már így van. És ki tudja, hogy létezik e egyáltalán szabadulás.
a suli előtt elszabadult a pokol. na jó,erős túlzás, de közelít a valósághoz. Ott forgat a sulimmal szembeni templomban RobPat. vagyis (osztálytársaim által kitalált) magyar nevén Patiszon Róbert ( Csillagtök Róbert...igen,látszik az értelmi színvonal.). Alig tudtunk kijönni az épületből. Az utcában végig tinilányok ezrei, a kordonnak ( egy darab piros fehér csíkos szalag...) feszülve lesték, hogy mikor jön ki álmaik pasija ( mármint ha lehet ezt mondani egy olyan emberre,aki után lányok milliói csorgatják a nyálukat, de egy sem érheti el...). Mikor kijöttünk a suliból ( du. 3körül) mondták többen, hogy pont ebédelni vitték, és azt várják hogy mikor hozzák vissza a kék merciben...találkoztam volt osztálytársammal, ő is ott állt a tömegben, és még ott is áll egészen 18:45-ig kb. szóval érdekes volt kijutni a suliból. az épületben is ha a lépcsőn mentünk, akkor a lányok kinéztek az ablakon (minden egyes fordulónál), hátha látják ( mert a lépcsőház ablakából pont látni lehet a templom bejáratát.)
mi is álldogáltunk 20 percet a tömeg mögött. hátha mégiscsak látjuk.elvégre nem minden nap lát az ember világsztárt. ( bár Kristen jelenléte jobban érdekelt volna... :D) hát, ennyit a mai napról. még vár rám a kémia tanulás.holnap számolási dolgozat.
még valamikor tavaly azt kaptuk házinak, hogy vázoljuk fel, milyennek látjuk magunkat kb 20(esetemben 21) év múlva. hát íme az én verzióm :)
Egy sikeres életút története
Mint minden hónapban, lapunk most is meginterjúvolt, egy, a tudományos világ számára ismert, a hétköznapi emberek számára azonban kevésbé ismert tudóst.
Beszélgető partnerem prof. XY(bocsi,de a nevem nem írom), a nagyszerű biológus, a boldog családapa, saját bevallása szerint pedig az egyszerű, hétköznapi ember. A professzorral egy kis, ****-i kávéházban találkoztam, melyben - beszélgetésünk későbbi szakaszában elárulva - igen csak sok időt töltött, még általános iskolás korában.
A professzor, akár egy igazi úriember, kézcsókkal fogadott, majd hellyel kínált, s rögtön megkért, hogy egész nyugodtan tegezzem.
"Elvégre - mondta - én is csak ember vagyok, ráadásul még csak 38 éves, ami nem is olyan sok, az évek számát tekintve."
Néhány percnyi ismerkedés után, italainkat szürcsölgetve, bátorkodtam feltenni első kérdéseimet.
- Mik voltak azok a dolgok életed során, melyek a biológia irányába terelgettek?
- Nos, mint minden kisgyermek, én is rajongtam a dinoszauruszokért, mert nagyok, félelmetesek, és már rég nem élnek. Eredetileg paleontológus szerettem volna lenni, de sajnálatos módon asthmatikus allergiát diagnosztizáltak nálam. Ily módon le kellett mondanom arról az álmomról, hogy csontokat túrjak ki a homokból, ásóval és ecsettel - meséli nevetve - Aztán jött az ötlet, hogy biológus is lehetnék. Körülbelül másodikos lehettem, s amint látod, egészen mostanáig kitartottam az elhatározásom mellett.
- Mint biológus - kezdem mosolyogva - olyan szakterületet választottál, melynek már sok tudós szentelte az életét. A gyógyíthatatlan, általában vírus okozta betegségekre gondolok.
- Valóban - bólint, s szemében olyan fény csillan, mint egy kisgyereknek, ha a kedvenc szuperhőséről mesélhet - Egész életem során leginkább azok a betegségek foglalkoztattak, melyek az emberiség jelentős részét sújtják, de mind idáig még nem találtak rájuk ellenszert. Példának okáért a HIV vírus, amiről köztudott, hogy nemi úton, pontosabban testnedvekkel terjed,é s az AIDS betegséget okozza, vagy a HCV, ami a Hepatitis C vírust takarja. Azonban, egyik legújabb kutatásom mégsem e területre irányul. Sokkal inkább az autoimmun betegségekre, mint például az SM, vagyis a Sclerosis Multiplex. De a részletek sajnos még labori titkok, így ezekről nem beszélhetek.
- Megértem - mondom én, s rögtön rátérek egy újabb témára - Mindezek a sikerek mellett nagyszerű családapa, ember is vagy. Hogy lehetséges ez?
- Nálam mindenekelőtt szerepel a család és a barátok. Bár szemüveges professzornak nézek ki, bennem is ott van legbelül a gyerek, s nem teketóriázok, ha alkalmam van a gyerekeimmel játszani. Persze, néha szeretünk a feleségemmel kettesben lenni, de ez igen ritkán lehetséges csak, mivel ott vannak a gyerekek, őt kötelezi a színésznői szakma, engem pedig a kutatások.
- Valamint a könyv, színdarab a dalszöveg és versírás - mutatok rá.
- Igaz, ami igaz - mondja szerénykedve - A **** c. sorozatom igen csak kelendő a boltokban, és a verseimre is egész pozitív kritikákat kapok, de azért maradnék a biológiánál.
- Hogy értsük ezt a "hétköznapi ember" kifejezést?
- Úgy gondolom, attól, hogy valaki okosabb, híresebb, mint a többiek, még lehet hétköznapi. Tekintve, hogy én az előbb említett kategóriákban nem érzem jól magam, egyszerű átlagember vagyok. Én is szeretek, ha lehet, minél többször összeülni a barátokkal beszélgetni, vagy csak elmenni egy jót biliárdozni. A legjobb barátomat például még az ******** gimnáziumban ismertem meg. Talán hallott már róla. ZW, a neves biokémikus. Osztálytársak voltunk négy évig, de a barátságunk utána is megmaradt.
- És mit üzennél a mostani fiataloknak a jövőjükkel kapcsolatban?
- Csak annyit, hogy ne féljenek küzdeni az álmaikért, mert ha elég erősen harcolnak értük, és kitartanak, akkora valóra válthatják az elképzeléseiket.
- Köszönöm, hogy ide fáradtál - mondom mosolyogva.
- Ugyan már - legyint - Ez nem volt fáradtság.
Majd udvariasan rám adja a kabátom, s még azt sem engedi meg, hogy én fizessem az italom.
- A jó modor a férfi védjegye - mondja nevetve, s mindketten kilépünk a novemberi hidegbe.
elhagyatottnak érzem magam.újra. vagy...talán megint. ülök a szobámban a gép előtt, és percről percre egyre jobban azt érzem, hogy teljesen egyedül vagyok.mintha senki sem létezne rajtam kívül. vagy mintha mindeki itthagyott volna.deja vu-m van. nagyonis van egy ember az életemben, aki egy korábbira emlékeztet. egy jóval régebben megismert emberre. A viselkedése, a stílusa...minden.és nem tudom ezt hova tenni. mert az ilyen dolgokba bele van kódolva az a klehetőség, hogy a régi hibákat újra elkövetjük,ha nem figyelünk eléggé. azt pedig semmiképp sem szeretném. egy olyan hibát elég egyszer elkovetni. bőven elég.
tegnap előtt névnapom volt. hát. nem tel túlságosan névnapi hangulatban, de azért élveztem.pr ember felköszöntött ( van aki másodjára 4 nap alatt :) ). jólesett hogy gondoltak rám.viszont volt aki megkérdezte msn-en,hogy miért van kiírva az,hogy "köszi,aki gondolt rám."...inkább csak annyit5 mondtam neki,hogy magán ügy.
hát,nem is tudom mit írhatnék.szeretek valakit.nagyonis.csak még nemtudom hová tenni ezt az érzéset.van,hogy rágondolok,és csak egy jóbarátként jut eszembe, máskor meg 5 percenként nézem meg facebookon, vagy myvipen a képeit...már nemhiszek a mesékben...már fél éve nem. de mégis szeretném, ha ez örökké tartana.
furcsa gondolatok járnak a fejemben. találtam egy videót,ami még tavaly készült. egyik évfolyamtársam csinálta. a barátokról. a szárnyatlan angyalokról. olyanok is vannak a videóban,akiket ismerek,és akik tavaly még nagyon közel álltak hozzám. fura érzés volt most visszanézni. fura,mert már nem vagyunk...olyan közeli barátok. inkább csak el tudunk beszélgetni. vagy még azt se. fura érzés,hogy akiket a legközelebbi barátimnak mondok, vagy akit a legjobban szeretek,azzal/azokkal töltök a legkevesebb időt. a legjobb barátommal már nemtudom mióta nem beszéltem rendesen. nem írok rá msnen...ő se ír rám. ha pedig mégis beszélünk,akkor kb 3 mondat és ennyi. találkozni pedig még ritkábban találkozunk. nincs egyetlen olyan ember sem a környezetemben,aki legalább 7 napból 4en ott lenne,és akinek ott lehetnék énis. akivel beszélgethetnék ( élőben.).akivel megoszthatnám a gondolataimat, aki kipanaszkodná nekem magát. akivel lennének közös élményeink,akivel nevethetnénk.akit ha kell,megölelnék. és aki átölelne ha kell. persze, boldog vagyok. és van aki tudja is hogy miért. leginkább azért. más okból is boldog vagyok, de végre szabadnak érzem a lelkem. megszabadult a múlttól. tényleg sikerült továbblépnie,mi több, el kezdte építeni a jövőt. bármi is volt eddig, jobb lesz most. máshogy alakulnak majd a dolgok. csak hiányoznak a barátok. az igaz,őszinte barátok,akikkel találkozhatok is. egyszóval,akikkel ott lennénk egymásnak. mindig.
holnap nap-éjegyenlőség. amikor az éj és a nappal pontosan 12-12 óra hosszú. kezdődik a tavasz. újra éled minden, a hó elolvadt, kibújnak a rügyek, feltámad a föld. és vele együtt az életem is. már egy ideje érezni lehet, hogy a hideg,komor rideg tél,ahol csak egy-egy apró fényfolt volt, most már végleg tovatűnt,hogy átadja helyét a fénynek és a boldogságnak. az erdőben is látszik. még csupaszak az ágak,de már hallani köztük a tavaszt. a madarakat. és hallani lehet ...inkább érezni azt,hogy megelevenedik minden. az emberek, a szívek, a világ. újra kezdődik az élet. nem tudom mit is írjak. újévkor elhatároztam,hogy ez az évem a boldogságról fog szólni. remélem sikerül.vagyis,nem remélem. tudom,hogy így lesz. persze emellett a sulit sem kéne elhanyagolni,és igyekszem is, de nemtudok hatfelé szakadni. először a lelkemet próbálom helyreállítani. így, kb 5 év után már épp ideje,hogy ismét ép legyen. és úgytűnik,sikerül is. többek között a hajvágás(stílusváltás) is ehez köthető. utána pedig elkezdek foglalkozni a többivel. a többi dologgal.de most az a fontos,hogy boldog legyek. és a szeretteim is boldogok legyenek. :)
Igen,elkezdtem olvasni az Eclipset. És meglepő módon ugyan az történik meg velem,mint ami le van írva, csak pont fordítva. Amikor az Alkonyatot olvastam,és Bella rátalált a szerelemre,én pont szakítottam. Amikor a második részben Edward elhagyja és Jacob ott van neki,akkor pont majdnem összejöttem valakivel,és a barátaimat hanyagoltam.És most,hogy Bella a Holdat választja szerelméül,és a Napot barátjául...nos nálam ez megint úgytűnik,fordítva történik. A hold az én...társam örökkön örökké.mindig.akár csak az inprintingnél.mindig ott leszünk egymásnak. A nap pedig...az,akit szeretek.
Már megszoktam,hogy mindig fordítva történnek a dolgok,de mindig az alapján,amit olvasok. Mintha az életem visszatükrözné az olvasottakat.Talán azért,mert túlságosan beleélem magam a könyvekbe. Csak éppen nálam mindig az ellenkező történik. És ez főleg az Alkonyat könyvekre igaz. Túlságosan is...vámpírosak. Valahogy, közel állnak hozzám.Mindenesetre jó könyv. És meglepő módon, sok alapvető emberi érzésre döbbentem/döbbenek rá az olvasás közben. De még nincs vége. Még hátra van legalább 250 oldal. szal,haladok vele. és meglátjuk,mi lesz a végén. mármint,hogy mi lesz az életemben a következménye.
utálom ezt az egészet. mindent. az egész életemet. azt,ami vagyok.azt,amilyen vagyok.azt,hogy semmi sem jön össze. ha beleszeretek valakibe,vagy ha valaki csak megtetszik,az mindig mással jön össze, vagy neki más tetszik. tegnap volt afterparty. szalagavató after. jó volt, meg minden. de annyire frusztráló volt látni a sok csókolózó párt...énmeg lassan már csak azt várom,hogy mikor döglök meg egyedül. van két ember aki...eléggé bejön.bejött.az egyik összejött egy másik sráccal. a másik pedig...szintén újságolta hogy már ő sem szingli. bár az első az nem viselt meg. ő csak tetszett. de a második az kicsit lelombozott. vagyis eléggé lelombozott. nekem már sose lesz párom. kezdem lassan megszokni,hogy én sose jövök be senkinek. de fáj. egyre jobban.
Könyvet írni több puszta pötyögésnél a billentyűzeten.Az írás minden másodpercében átélhetjük a teremtés csodáját; azt, ahogy egy világ bontja ki szírmait, kezünk munkája nyomán, és virul ki a szemünk láttára. Létrehozhatunk egy univerzumot, minden apró porszemével együtt, megteremthetjük szabályait, és azzá válhatunk benne, akik valójában vagyunk. Mert az élet a teremtésben teljesedik ki. Nincs is tiszteletre méltóbb dolog az új élet teremtésénél, legyen az bármely formája a teremtésnek. És nincs gyűlöletesebb, mint az élet kioltása. Járjunk is bármely, bárki általá alkotott világban. Mert a Minden és a Semmi törvényei alól nem lehet kibújni. Itt;...nincsenek kiskapuk.
Hát ez most ugrott be. Régen írtam ide. Azóta megint sokminden történt. Megismertem értékes, szeretetre méltó, és szeretetre vágyó embereket; még mindig boldog vagyok. Furcsán boldog. Bár félig meddig elvesztettem egy számomra nagyon fontos embert,mégis boldog vagyok. Mert ugyanakkor, amikor csak tudunk,beszélünk. Érettségizik. Szóval, nehéz most kicsit neki. De, nem tudom tudja e, mindig mellette állok. Mert azok közé tartozik, akiket a szívembe zártam, és akik ott is maradnak örökre.
Másrészről, megismertem valakit, aki egy idióta, öngyűlölő alak, én mégis imádom. Bármit is mondjon, gondoljon magáról ,én látom benne a jót. Látom benne a fényt. Többet tudok róla, több dolgot értek vele kapcsolatban,mint gondolná. És igen, én hiszek benne. És abban, hogy boldog lesz. A boldogság senkit nem kerül el, ha csak nem hajtjuk el magunktól. És ő ezt teszi. De én ittvagyok neki. Bármikor számíthat rám. Mert a barátomnak tartom. Egy igen értékes barátnak. És ha más nem, én majd megtanítom szeretni. Újra szeretni. És megnyitni a szívét a világ felé.
Nos, túl vagyunk a féléven. Annyira nem lett rossz,mint gondoltam. De nem akarok most a suliról beszélni. Változom. Egyre jobban,és egyre feltűnőbben. Kezdek rádöbbenni olyan dolgokra, amiket eddig nem értettem. Kezdek...nos ...felnőni. Jó, még most is nagyon gyerekes vagyok, és még ennél is tudok gyerekesebb lenni. De egyre jobban érzem,h...kezd látszani az, hogy lassan felnőtt leszek. A viselkedésemben, a gondolkozás módomban. NPéldául én nem lelek örömöt abban, hogy megalázok másokat. Nem úgy,mint a korombeliek. Én segíteni szeretek az embereknek. Főleg lelki értelemben. felvidítani a szomorúakat, bekötni a lelkükön vagy a szívükön ejtett sebeiket. Vigyázni rájuk. Én lógok ki a sorból? Vagy az a nemnormális,ahogy a többi korombeli viselkedik? Ezt az egyet még nem értem. És még biztos milliárd és milliárd dolog van, amit nem értek. Ember vagyok. Így a korlátaim is emberszíbásúak. Amiket nem léphetek át. De igyekszem kifeszítei a határokat,amennyire csak lehet. Embernek maradni egy...mármár embertelen világban.
hát. tudom, háttal nem kezdünk mondatot. tehát. újév van. nem nagyon érzem a változást. csak annyiban, hogy ha ránézek a naptárra 2010-et látok. ami nem tetszik annyira. a 2009. jobban nézett ki. mit is írjak? tényleg nem sokminden változott tavalyhoz képest. nem tudom, milyen évnek nézek elébe. persze,jósoltathatnék...meg ilyenek. de szerintem hülyeség. a jóslatok már alapból megváltoztatják a jövőt. és...az meg amúgy sincs kőbe vésve. attól függ, milyen döntéseket hozok. mindenesetre idén a legfőbb célom az, hogy boldog legyek. és boldogok legyenek azok is, akik a környezetemben vannak. a barátaim, akik sokat jelentenek nekem, a haverok, akikkel együtt hülyülünk,a családom, és mindenki. Újév van. Szóval, értékelnem kéne az elmúlt évet. Sokminden történt. Volt, akit megbántottam, nem is egyszer. Nem tudom, tudja e, hogy nem szándékos volt, és hogy nagyon sajnálom. De pl. a tavalyi január sok szép pillanatot tartogatott. És, hát a május is ilyen volt. A kettő között annyira nem élveztem az életet, de ...nem csak dombok és hegyek vannak... A nyár nem volt túl fergeteges. Inkább egy átlagos nyárnak mondanám. Bár a szülinapi buli, vagy a múzeumok éjszakája, sőt! még a mozifanatikusok is április vége felé, vagy a Mozizás Fruzsival, május végén Lindával és Lugóval ( bocsi Lugó,remélem már nem haragszol :( )...mind fantasztikus és emlékezetes események voltak. Aztán jött az ősz... és a suli. De itt is voltak emlékezetes percek, órák, napok. Nem is kevés! Majd jött a tél. És...a betegség. noveber közepétől egészen karácsonyig. De december második fele felejthetetlen! Az Avatar az év mozizása volt ( igaz Dani? :D ), vagy a korizás ( ami szintén felejthetetlen ;) ), vagy a szilveszter ( és igen, tényleg kellene utószilveszteri bulit rendezni :D de azt Nándi nagyijánál xD ). Nos. Röviden, tömören( elég sok dolgot kihagyva ennyi lett volna 2009. Sokmindent tanultam, sokmindent kaptam, de vesztettem is. De ugyebár mindennek két oldala van. Ilyen az élet. Remélem 2010. legalább ilyen érdekes, és fergeteges év lesz. Barátokkal,szerelemmel, és felejthetetlen, örökké megmaradó pillanatokkal.
régen írtam. de most jött el az ideje a következő bejegyzésnek.
december 21. van. Yule. évvége. Ne nézzen senki hülyének,amiért év végét írtam. Tényleg így van. December 21-én megfordul az év, az éj és a sötétség visszaadja helyét a a nappalnak, és a fénynek. December 21. átmenet a két év között. Egy semleges nap, ami sehova sem tartozik. Ez a 365. és egyben az 1.nap is. December 22. pedig az 1. nap lesz az évben. A mai napon a Magyalkirály ismét átadja helyét a Tölgykirálynak, pontosan hat hónapra, egészan Litha ( Június 21. ) ünnepéig. Az ősi ünnep szerint a Magyalkirály utoljára jelenik meg, mint az Öreg Tél,és ajándékot osztogat, miközben az új évszak királya, a Tölgykirály újra megszületik. ( nem ismerős ez valahonnan a kereszténység irányából? :) )
Ma van a legrövidebb ideig világosság. A homály napja a mai. Amely éjjelen meghal a sötétség, és a fény újjászületik. Valaminak a vége,valaminek a kezdete.
Ha már december 21-nél tartunk,akkor kitérek egy 3 évvel későbbi dátumra is. Van kapcsolat a Tzolkin lejárta, és a Yule ünnep között. Az ősi mitológiákban tudták, hogy december 21-én ér véget egy időszak,és kezdődik egy új. Pontosan ezért végződik a nagy Tzolkin december 21-én, 3 év múlva. Mert december 22-én egy új nap kel fel, egy új évet köszöntve.
gonosz dolog nevetni az embereken...de ha egyszer nem tudom megállni. xD még a híradóban is csak olyanok voltak,amiken majdnem megszakadtam...birkát gázoltak...szarvasgombára licitáltak ( jó,ez inkább szánalmas volt...) és a végén: mikulásnak öltözve futottak,több mint ezren. és volt aki ajándékcsomagnak,vagy Eiffel-toronynak öltözött (és akkor mutatják a felvételt...) meg amúgyis. nevetségesek az emberek. és tudom,mert én is az vagyok. kicsinyesen, önzők. de nevetségesek. legalábbis, én szinte minden hétköznap megszakadok valamin,amikor megyek a suliba. vagy jövök hazafelé. szóval...lehet h én vagyok a rossz,amiért kinevetem őket. a hibáikat, az esetlenségüket, a bénaságukat. de persze nekem is vannak hibáim, én is vagyok béna ( nem is kevésszer...és nem is kicsit).szimplán...szimplán jó nevetni. de mindenen. ezvan. :)
hát, úgy a nagyvilágban már megszoktam,hogy énvagyok a bűnbak,és a hibás. hogy mindent rámfognak. de hogy még a családban is...
a lényeg annyi, hogy tesóimat vinnem kellett valahová,és apám azt mondta, ha akarom,otthagyhatom őket,és majd visszamegyek értük amikor végeztek.
anyám felhívott...és leb@szott azért,amiért otthagytam őket egyedül...(mellesleg egy templomban, pásztorjáték, ergo betlehemes próbán...vagy 4 felnőtt,és kb másik 20 gyerek társaságában...)
aztán azért is le lettem b@aszva,mert hugom délelőtt megmutatta,mit mondott anyám,mit adjak rá,ha viszem őket délután. mint kiderült,mégsem azt kellett volna,amit mutatott. és ezért is én lettem lebaszva, mert hát mint nagynak látnom kellene, hogy az nem olyan ruha, amiben levihetem.
szóval. úgy nagyjából most lett teljesen elegem az életből. egy héttel ezelőtt úgy döntöttem,végre akkor a saját boldogságomra fogok koncentrálni. de még ilyenkor sem lehet,amikor pedig akarnám. az elmúlt...2 hét sok volt nekem. túl sok. bőven elég. lassan már tényleg csak azt várom, hogy belerokkanjak valamelyik hülye betegségbe...
december 11. van. és fel se tűnt. egészen addig,míg bolgod névnapot nem kívántak. eddig miden évben számon tartottam azért a névnapom,(még ha nem is ma tartom,akkor is.)mert kíváncsi voltam,hogy van e,aki emlékszik rá ( hogy hívnak :P ). de idén valahogy teljesen kiesett. és valahogy nem is zavar. nem számított. de azért meglepett,amikor rám írtak, hogy boldog névnapot. fura érzés volt. ők juttatták eszembe, hogy az van.
hát ez meglepő volt. de talán azért sem jutott eszembe a saját névnapom,mert túl sok dolog történt az elmúlt igen rövid idő alatt. de sebaj. ez legyen a legkisebb gondom, hogy nem számolom a napokat. végülis, Carpe Diem.De kicsit furcsa is. Szokatlan, ámde mégis Hoc erat in votis.
Tanultam az elmúlt napok,hetek eseményeiből. Valahogy, megint kicsit "érettebbnek" érzem magam. Rájöttem, mit kellene még "csiszolgatni","finomítgatni" a viselkedésemen, a lelkemen. Tökéletes ugyan nem leszek,nem is lehetek, mert Errare humanum est. De ettől függetlenül még törekszem arra, hogy a hibáim minél kisebbek legyenek,és kordában tudjam tartani őket. Hogy az emberek számára jobban elviselhető legyek.
Hát,így ennyi. Még egy utolsó bölcsesség,aztán befejezem. Bocsi mindenkitől a sok latinért. Ma ilyen napom van.(alul leírom a fordításokat.)
Donec eris felix multos numerabis amicos, tempora si fuerint nubila solus eris.
ford.
Szakítsd le a napot/Élj a mának
Pont erre vágytam.
Tévedni emberi dolog.
Amíg szerencsés vagy, sok barátom lesz, de ha felhők gyűlnek az égen, megányos leszel.
A fenyö hidegnek, fanyarnak, kissé szertartásosnak tünik. Fellépése méltóságteljes, visszafogott és kulturált. Ízlése különlegesen fejlett. Bár szeszélyes, viselkedése mindig egyforma, ezért olykor unalmasnak látszik. Ezzel a magatartással az idegen tekintetek elöl akarja elrejteni belsö világát, érzéseit. Sok idöbe kerül, amíg mások elött kitárulkozik. Ugyanakkor tud tréfás, szellemes, süt elbüvölö is lenni. A Fenyö-ember állandóan védekezö állásban van. Amit érez, tapasztal, az ö titka marad. Mivel szereti a függetlenséget, nem szívesen tesz kötelezö ígéreteket. Tudatában van értékeinek, adottságainak. Kitüzött céljától nem lehet egykönnyen eltéríteni. Szorgalma, becsvágya, képességei és intelligenciája révén komoly sikereket érhet el pályáján, hivatalában. Jó az intuíciója, kiváló beleérzö képességgel rendelkezik. Környezete kiismerhetetlennek tartja, ám sokat tud mindenröl és mindenkiröl. Megérzései vezetik, mindig csalhatatlanul. Rendkívül intelligens, szereti elemezni, értékelni a dolgokat, az embereket. Szerelmi élete: A szerelemben az ösztönei vezetik. Izgalmas partner, aki mindig valami meglepetéssel tud szolgálni. Szívét meghódítani nem egyszerü dolog, ám ha egyszer már választott, az örökre szól. Mindig és mindenben megbízható társ.
hát elég régen írtam. :) sokminden..változott bennem. talán nem is ez a legjobb szó. sokminden formálódott bennem. formálódott át.
átgondoltam az életem. úgy mindent. ami eddig történt,és azt, hogy milyen céljaim vannak a jövőre nézve. és bármilyen nehézségek is jönnek,bármilyen akadály, le fogom küzdeni. eddig is mindig sikerült. ott vannak a barátaim, akik mellettem állnak,és támogatnak. és velük együtt fogok beérni a célba.
mindennek megvan a maga oka. semmi sem történik véletlenül. még ha ilyen rövid, emberi távlatokban nem is értjük meg őket. minden egyes döntésünk,és az ezen alapuló események befolyásolják a "sorsunk". terelnek minket az úton, a cél felé.
és nemszámít mi jön, mindig csak előre nézek. mert ha a becsukódó ajtót bámulom,elszalaszthatom az újonnan nyílókat. most már ebben a szellemben élek. és abban, hogy mindig mosolyogj. ha fáj valami,akkor mégjobban.mert a mosoly jobban vonza az embereket,mint a bánatos arc. a boldogság egy mosolyjal kezdődik :)
Suli...ma 8 órám volt. Vagyis 9, mer 0. órában biosz dogát írtam. Erre...egy ilyen napon, bejelentik, hogy látogtó lesz a suliban, ezért a 2. emeletet lezárják. Na és ki volt a látogató?...Bajnai....Szal, annyi plotikai, Orbános, Gyurcsányos viccet, amit ma elsütöttek, még életemben nem hallottam. Marha jól szórakoztunk. A másodikon, a színház terem előtt ki volt rakva egy asztal, tele kajával...két osztálytársam szimplán odament, és elvett pár pogácsát. xD ( azt tudni kell róluk,hogy mindketten koleszosok...szal,így érhető a kaja-csenés :D xD )...persze az egyiküket észrevették, és lecseszték...de akkor is xD ahogy osztálytársam fogalmazott, az az elvett pogácsa a szüleim adójának 0 egész sok 01-részét sem képezik ( magyarul...0,00000000000000000000000000000000000...01 xD)...ja és közölték velünk, hogy hozzuk ki a cuccainkat a termünkből ( ami a 2-on van...hol másutt lenne xD)...mer hogy le lesz zárva a második...és akkor át akarunk menni a lánykoleszhoz (ami szintén a 2-on van...xD)...és ott állnak a gorillák...Erre osztálytársam megszólal: mitől félnek? hogy elverem Bajnait a vonalzómmal? xD hát ...kb lefeküdtünk a folyosó közepén a röhögéstől xD Szal,ma egész nap ez ment kb...xD
mellesleg ( csak hogy képben legyetek...) az ELTE ACSJ-ben ( ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumban) volt ez az egész.
<----------API csikre (csirke, ami egyébként sas...)
Asszem, itt az ideje, hogy egy kicsit többet is írjak magamról. Talán így érthetőbbek lesznek a bejegyzéseim is. Találtam a neten egy kis "segédletet...
Jelmondat: „Semmi sem lehet elég tökéletes.”
A melankolikus a nagybetűs Gondolkodó. Alaposan elemez, és ismét rendszerbe rak, újra meg újra harmóniára törekszik. Olyan összefüggésekre jön rá, melyek más típusok számára többnyire elképzelhetetlenek. Meg akarja érteni a dolgok működését, a történések miértjét. Ennek és gazdag képzelőerejének köszönhetően a melankolikusok között találunk világhírű képzőművészeket, írókat, költőket, zenészeket, színészeket ugyanúgy, mint matematikusokat, filozófusokat, orvosokat, építészeket, régészeket, kutatókat, feltalálókat – és a sort még hosszasan folytathatnánk.
A szangvinikussal szemben, aki mindenbe belefog, csakhogy azokat félbehagyja, a melankolikus csak néhány dologgal szeret foglalkozni, de amit elkezd, azt igyekszik tökélyre vinni. Életének legtöbb területén komoly és rendszerezett. Napjait tervszerűen, céltudatosan éli, megjelenése harmonikus. A melankolikus ruhái tiszták, vasaltak és jól illenek egymáshoz. Hajviselete ápolt, környezete rendezett. Különös gondossággal ügyel a részletekre.
Hát...ez úgy nagyjából igaz lenne rám. Bár a rend...az nem mindig. Főleg az asztalomra jellemző néha a káosz,amikor leveszek egy könyvet a polcról,és nem rakom vissza. Így néhány nap után már tornyosulnak a papírok és a könyvek. De ez pl. a roháimmal nincs ilyen. Ott jellemző rám a rend. :D
Nos, az a rész, ahol azt írja, hogy meg akarja érteni a dolgok működését, ez igaz, csak nem teljesen így. Általában nem a dolgok működését akarom megérteni. Hanema z emberek működését. Minden egyes ember gondolatmenetét, érzéseit megpróbálom felfogni, megérteni. A gazdag képzelő erő...hát ezt nem részletezném. Röviden annyi, hogy van...nem is kevés. Minden nap tele vagyok új ötletekkel,tervekkel, és bár ezeknek csak nagyon kevés százaléka valósul meg belátható időn belül, sose adom fel az álmaimat. Mindig véghez viszem, és ha lehet, akkor a legtökéletesebben.
Mivel rák vagyok...kicsit talán misztikusan hangzik, de elég nagy hatással van rám a hold. Újholdkor általában jobb elkerülni, mert elég...hülye vagyok. Vagyis...talán depresszív kicsit. De csk nagyon rövid ideig. Talán 1 óráig ( pont, amíg a csillagászati újhold tart kb. ). Szeretek verseket írni, rajzolni, zongorázni, gitározni, énekeli, versenytáncolni, floorballozni, röpizni. És hát...végülis tanulni is ( legjobban Kémiát és Bioszt. ). Szerintem ezek a leglényegesebb dolgok velem kapcsolatban. :)
Nekem egy lételemem van. A szeretet. Nem kell, hogy engem szeressenek, csak én szerethessek. Ez a lényeg. Mert ha szerethetek valakit, ha van egy mosoly, egy pillantás az emberek között mondjuk az utcán, akkor már én is boldogabb vagyok.Mert egy kicsivel több öröm van a világban.
Jah igen...
...és ez lennék én... ( tavaly évvégi kép, Váci utcában, csak a többieket levágtam róla... :\ )
Néztem ma reggel a TV-t. Pont a híradó ment. Megint egy "felhívás" arra, hogy a globális felmelegedés miatt eltűnhetnek a szigetek...és stb. Csak azt nem érte, miért mindenki csak a figyelmet akarja felhívni arra, hogy tegyünk valamit? Miért nem tesz valaki valamit? Ahelyett, hogy miliárdos propagandákra költenék a pénzt, az olyan kutatásokat kellene támogatni, amik áthelyezhetik ezt a szerves tüzelőanyag alapú világot mondjuk egy CO2 ( szén-dioxid ), vagy fényenergia alapú világra. De nem, ehelyett mindenki, minden államfő, szervezet stb. csak a figyelmet képes felhívni. 16 éves vagyok. Nem tehetek túl sokat a Földért, de én is cipelem a saját keresztem. Ha gépezek, nem megy a TV - vagy csak nagyon ritkán -, próbálok természetes fénynél olvasni, tanulni stb., hogy még kevesebb energiát fogyasszak. Ha megy a fűtés, nem nyitom ki az ablakot! Elvégre nem a környezetet akarom fűteni...Mellesleg, ha csökkentjük az energia használást, akkor kevesebbet is kell fizetni...Nem értem a világot. Hát senki sem képes felfogni, hogy bizony lépni kell! És nem elég,ha csak mondjuk, hogy lépni kell! Emberek, itt az ideje, hogy tegyünk is valamit! Nem mi tettük tönkre ezt a világot, de a mi kezünk is benne van. Generációk tették tönkre, de ha mi nem változtatunk, akkor a mi generációnkat is beírhatjuk azok közé,akik segítettek a Föld teljes kivégzésében. Ideje lenne, hogy feltűnjön, hogy magunk alatt vágjuk a fát! Ideje lenne összefogni, és kidolgozni olyan módszereket, amik ha nem is állíthatják vissza a régi állapotokat ( mivel a Föld éghajlata magától is változik,ez eleve lehetetlen...), de visszabillenhetik a Földet a saját ritmusába. Csak ehez az kellene, hogy egyesek lemondjanak az óriási bevételről, ami a kőolaj és földgáz kitermelés után üti a markukat. Ez persze nem lehet! TÚL NAGY ÁLDOZAT LENNE!Lemondani a milliárd dollárokról, csak azért, hogy megmentsünk több 10 milliárd élőlényt? Ugyan kérem...túl nagy áldozat. Azzal húzzák ki magukat, hogy ez nem miattuk van, és nem az ő gondjuk. De nagyon is az! Ugyanis nincs olyan sok idő, amivel mi számolunk. Bármikor történhet valami, ami mégjobban meggyorsítja a folyamatokat. És akkor bizony ők is gondban lesznek...Érdemes elgondolkozni rajta....
Az ember az állatvilág talán legértelmesebb lénye. Ámde mégis a legostobább, mert saját szülőanyját pusztítja el, s ezzel önmagát.
itt egy youtube-os videó link. Michael Jackson - Earth song.
Nézzétek meg. Aki ezek után sem gondolkozik el azon, hogy igen is lépni kell, annak baj van az értékrendjével.
Megérkezett a hideg...az esős/havas, szeles hideg. És a kabáthordós időszak...Egyébként gyűlölöm a kabátokat, de most egész megbékéltem a bőrkabátommal. Szinte már vártam a hideget. Csak azt nem, amikor a buszon kell nyomorogni...ma jöttem haza osztálytársammal...Egy öreg nő majdnem lelökött minket a buszról leszállásnál, és még ő volt felháborodva...Ha én mennék neki úgy,hogy majdnem leesik a buszról, akkor persze rögtön "hisztizni" kezdene...Ilyenkor csak sajnálni tudom az embereket...Persze jó,én is ember vagyok...de akkor is...
És...más téma...megint jön a dolgozat özön...és szombaton tanítás. Csak azt nem tudom, hogy mit dolgozunk le ( valakinek van ötlete? xD)...Mától számítva 10 nap, és irány a haverokhoz, pihenni és hülyülni. Bár kicsit telhetne gyorsabban az idő. (lehetne már 26-a reggel :P ).
Megint elkezdtem verseket, dalszövegeket íerni, több kevesebb sikerrel ( a versek egész jók, de a dalszövegek...hát nem tudom. Eddig csak két olyan dalszövegem van, angolul, ami tetszik.) És...a könyvemet is folytatnom kéne. Már elég régen nem írtam hozzá. Tele vagyok ötletekkel, de egyszerűen nincs erőm/időm leírni ( főleg erőm nincs a suli után...). De majd megpróbálom.
"Ne állj ellen, az Alkonyat úgyis leszáll." /S.M./
Néha nem értem az emberek, hogy miért ítélnek első látásra...
Kicsit emo a kinézetem. De tényleg csak kicsit. Főleg a hajam, meg kedvelem a 60-as évekbeli csőnadrágokat. Ennyi. Nem tudom, ez miért zavar néhány ember. Főleg a korombelieket (16 éves vagyok egyébként) és a néhány évvel idősebbeket. Nem tudom, miért baj az,ha én így érzem jól magam. Ha nem tetszik, el lehet fordulni, bár szerintem nem olyan "kirívó" a külsőm. Nem értem, miért kell beszólogatni ( nem mintha különösebben a lelkemre venném őket ). Attól menőbbnek érzik magukat? Ezzel növelik az egojukat? Gyógyszerezzék magukat, ha egyébként öbizalom hiányban szenvednek. Egyébként meg, alázzák csak az embereket, szólogassanak nyugodtan be. Egyszer úgyis lesz valaki, aki feláll, és visszavág. Mert mindig van valaki. Akkor majd rádöbbennek,mennyire menő dolog beszólogatni. Ha nekem szól be valaki, visszaszólok. Tök mindegy, hogy egy nagymenő paraszt, vagy csak egy ellenőr a buszon kötözködik, ugyan úgy visszaszólok. Nem igazán izgat. De én csak annak szólok be, aki paraszt velem. Hát mindegy...nem tudom megérteni őket. Egyszer talán az is sikerül,és akkor mégjobban fogom szánni az ilyen embereket, mint most. Mert azokat, akik a másik megalázásával nővelik az egojukat, akik ettől érzik magukat menőnek, azokat csak szánni lehet.
obb elkerülni, mert elég...hülye vagyok. Vagyis...talán depresszív kicsit. De csk nagyon rövid ideig. Talán 1 óráig ( pont, amíg a csillagászati újhold tart kb. ). Szeretek verseket írni, rajzolni, zongorázni, gitározni, énekeli, versenytáncolni, floorballozni, röpizni. És hát...végülis tanulni is ( legjobban Kémiát és Bioszt. ). Szerintem ezek a leglényegesebb dolgok velem kapcsolatban. :)
itt egy youtube-os videó link. Michael Jackson - Earth song.
Utolsó kommentek