Beszéltem ma a szerelmemmel. Nem tudom, mit éreztem közben pontosan. Nagyon hiányzott...hiányzik. Azt írta, jobb volt, hogy nem beszéltünk. Jobban érezte magát tőle egy kicsit. Fura érzések kavarognak most bennem...tudom hogy szeret. Tudom, hogy gondjai vannak, és nehéz az élete. De most nagyon egyedül érzem magam, hiába szeret. Félek. Mindentől. Hogy nem sikerül az érettségi, hogy nem vesznek fel. Most lenne a legnagyobb szükségem a gyengédségére, arra, hogy megvédjen. És tudom, hogy az én hibám...hogy ide sodródtunk, de kicsit rosszul esett, mikor írta, hogy nélkülem jobb volt. Szeretem, és tudom, hogy ő is. De...valahogy abból,ahogy írt, úgy tűnt, most nincs annyira szüksége rám. Nekem viszont mindennél jobban szükségem lenne az ölelő karjaira...Egyedül érzem magam. De azt írta, jobb volt kicsit nélkülem. Azt mondta, nyugodtan írjak rá, hogy nem zavarja...de azt írta,kicsit jobb volt nélkülem. És én azt akarom, hogy neki jó legyen. A lehető legjobb...megpróbálom, hogy jobb legyen neki. Megpróbálok kevesebbet írni neki,kevesebbszer. Mert...mert szeretem. És az Ő boldogsága számomra az első...akármennyire fáj is egyedül lenni. Szeretem.
Egyedül...
2011.09.08. 23:22
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://avampireseveryday.blog.hu/api/trackback/id/tr113212636
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek