Miért fáj ennyire, elviselhetetlenül,ha valakit elveszítünk, akit szerettünk? Akit szeretünk? Miért nem tudjuk csak egyszerűen kitépni magunkból az érzést? A fájdalmat? Miért nem tudom utálni, gyűlölni? Miért szeretem még mindig, minden mosolyát, minden pillantását? Miért várom egész nap, hogy megcsörrenjen a telefon, azon a jól ismert számon...hogy tudjam, ő hív...ő keres...miért nem tudom elengedni az emlékét? Miért vágyom az ölelésére, a csókjaira? Tudom jól miért...
Mert mellette megleltem a békémet...de úgy tűnt, ő nem találta mellettem a sajátját. Mindennél jobban szeretem...és bármennyire fáj is...bármennyire is megszakad a szívem...azt kívánom neki, legyen boldog majd valaki mással... :(
Tudom...hogy bennem ez az érzés nem fog elmúlni...sosem fogok már kiszeretni belőle...mert mellette megtaláltam a békét. Először, és utoljára.
Utolsó kommentek