Annyira átérzem a helyzetedet. Én is tapasztaltam már hasonlót, és ha akarod, segítek neked megváltozni. Régen én is sokat voltam egyedül, emiatt gyakran rám tört a melankólia, sőt olykor a depresszió is kerülgetett. Aztán rájöttem, hogy csak a hozzáállásomon kell változtatnom. Rájöttem, hogy a világ sokkal jobb, mint amilyennek eddig láttam, és ami rossz benne, azért nem én vagyok a felelős. Megtanultam optimista, és jókedvű lenni. Az emberek sokkal szívesebben beszélgettek velem akkor, mikor nem rontottam el a hangulatot a depressziós gondolataimmal. És nem feltétlenül számít hazugságnak nem kimondani valamit, főleg akkor, ha nem az a megfelelő alkalom hogy kimondjuk. Nem jó dolog a többieket folyamatosan melankolikus dolgokkal terhelni. Pláne akkor, ha sokszor nem is megalapozott a szomorúság. Mert arra is rájöttem, hogy néha ok nélkül ragaszkodom a rossz hangulathoz. Azt hiszem, eltúlzom a dolgokat, sokkal rosszabb színben látom a világot, mint amilyen valójában. Mikor ezt észrevettem, megpróbáltam optimistább lenni. Először nagyon nehéz volt, de mikor sikerült, utána sokkal jobban éreztem magam, és már nem terheltem vele a többi embert, így egyre kevesebbet voltam egyedül, és ez is segített a változásban.
Szerintem nagyon hasonlítunk egymásra, remélem, segíteni tudtam a tanácsaimmal. Egyébként tetszik a stílusod, ahogy írsz, művészi, de kicsit túl szomorú.

Draco Fenrir

@Draco Fenrir: Igen, meglepően hasonlít a gondolkodás módunk. Legalábbis a kommented alapján nagyon így tűnik. Sajnos csak most vettem észre a kommentedet. Nemtudom hogy kerülte el eddig a figyelmem...Talán kicsit túl szomorú...volt. Most már sokkal reálisabban látom a világot. És,boldog vagyok. Szeretek valakit, ő is engem, és vannak barátaim. Olyan emberekkel is elvagyok, akik eddig kerültek...vagy én kerültem őket? :) talán is-is.