még valamikor tavaly azt kaptuk házinak, hogy vázoljuk fel, milyennek látjuk magunkat kb 20(esetemben 21) év múlva. hát íme az én verzióm :)

Egy sikeres életút története

Mint minden hónapban, lapunk most is meginterjúvolt, egy, a tudományos világ számára ismert, a hétköznapi emberek számára azonban kevésbé ismert tudóst.

Beszélgető partnerem prof. XY(bocsi,de a nevem nem írom), a nagyszerű biológus, a boldog családapa, saját bevallása szerint pedig az egyszerű, hétköznapi ember. A professzorral egy kis, ****-i kávéházban találkoztam, melyben - beszélgetésünk későbbi szakaszában elárulva - igen csak sok időt töltött, még általános iskolás korában.            

A professzor, akár egy igazi úriember, kézcsókkal fogadott, majd hellyel kínált, s rögtön megkért, hogy egész nyugodtan tegezzem.

"Elvégre - mondta - én is csak ember vagyok, ráadásul még csak 38 éves, ami nem is olyan sok, az évek számát tekintve." 

Néhány percnyi ismerkedés után, italainkat szürcsölgetve, bátorkodtam feltenni első kérdéseimet.                                                                                                       

- Mik voltak azok a dolgok életed során, melyek a biológia irányába terelgettek?             

- Nos, mint minden kisgyermek, én is rajongtam a dinoszauruszokért, mert nagyok, félelmetesek, és már rég nem élnek. Eredetileg paleontológus szerettem volna lenni, de sajnálatos módon asthmatikus allergiát diagnosztizáltak nálam. Ily módon le kellett mondanom arról az álmomról, hogy csontokat túrjak ki a homokból, ásóval és ecsettel - meséli nevetve - Aztán jött az ötlet, hogy biológus is lehetnék. Körülbelül másodikos lehettem, s amint látod, egészen mostanáig kitartottam az elhatározásom mellett.          

- Mint biológus - kezdem mosolyogva - olyan szakterületet választottál, melynek már sok tudós szentelte az életét. A gyógyíthatatlan, általában vírus okozta betegségekre gondolok. 

- Valóban - bólint, s szemében olyan fény csillan, mint egy kisgyereknek, ha a kedvenc szuperhőséről mesélhet - Egész életem során leginkább azok a betegségek foglalkoztattak, melyek az emberiség jelentős részét sújtják, de mind idáig még nem találtak rájuk ellenszert. Példának okáért a HIV vírus, amiről köztudott, hogy nemi úton, pontosabban testnedvekkel terjed,é s az AIDS betegséget okozza, vagy a HCV, ami a Hepatitis C vírust takarja. Azonban, egyik legújabb kutatásom mégsem e területre irányul. Sokkal inkább az autoimmun betegségekre, mint például az SM, vagyis a Sclerosis Multiplex. De a részletek sajnos még labori titkok, így ezekről nem beszélhetek.

- Megértem - mondom én, s rögtön rátérek egy újabb témára - Mindezek a sikerek mellett nagyszerű családapa, ember is vagy. Hogy lehetséges ez?

- Nálam mindenekelőtt szerepel a család és a barátok. Bár szemüveges professzornak nézek ki, bennem is ott van legbelül a gyerek, s nem teketóriázok, ha alkalmam van a gyerekeimmel játszani. Persze, néha szeretünk a feleségemmel kettesben lenni, de ez igen ritkán lehetséges csak, mivel ott vannak a gyerekek, őt kötelezi a színésznői szakma, engem pedig a kutatások.

- Valamint a könyv, színdarab a dalszöveg és versírás - mutatok rá.

- Igaz, ami igaz - mondja szerénykedve - A **** c. sorozatom igen csak kelendő a boltokban, és a verseimre is egész pozitív kritikákat kapok, de azért maradnék a biológiánál.

- Hogy értsük ezt a "hétköznapi ember" kifejezést?

- Úgy gondolom, attól, hogy valaki okosabb, híresebb, mint a többiek, még lehet hétköznapi. Tekintve, hogy én az előbb említett kategóriákban nem érzem jól magam, egyszerű átlagember vagyok. Én is szeretek, ha lehet, minél többször összeülni a barátokkal beszélgetni, vagy csak elmenni egy jót biliárdozni. A legjobb barátomat például még az ******** gimnáziumban ismertem meg. Talán hallott már róla. ZW, a neves biokémikus. Osztálytársak voltunk négy évig, de a barátságunk utána is megmaradt.

- És mit üzennél a mostani fiataloknak a jövőjükkel kapcsolatban?

- Csak annyit, hogy ne féljenek küzdeni az álmaikért, mert ha elég erősen harcolnak értük, és kitartanak, akkora valóra válthatják az elképzeléseiket.

- Köszönöm, hogy ide fáradtál - mondom mosolyogva.

- Ugyan már - legyint - Ez nem volt fáradtság.

Majd udvariasan rám adja a kabátom, s még azt sem engedi meg, hogy én fizessem az italom.

- A jó modor a férfi védjegye - mondja nevetve, s mindketten kilépünk a novemberi hidegbe.

2008. 11. 04.

XXX

Remélem tetszik.