május van. mintha csak október eleje lenne, amikor a nap már épphogy csak melenget. amikor lassan beköszönt a tél. amikor még nagyon boldog voltam. aztán jött egy tél, ahol ritkán napsugár olvasztotta fel átfagyott testemet. majd a kora tavasz, melyben próbált életre kelni a nap, s melyben sötétségbe borult a hold. majd eljött ostarát, s a tél végleg tova tűnt. valami új született. nem csak a természetben. bennem is. kicsit megváltoztam. külsőleg, belsőleg. újra kezdtem. most teljesen.
hogy milyen is vagyok valójában? jó kérdés. nem tudnám megmondani. magammal szemben vagy elfogult lennék, vagy pedig lealacsonyítanám magam. azokat kérdezd, akik ismernek. ne csak a barátaimat. az ellenségeimet is. kettőjük véleményében rejlik az igazság. de egyik sem mond teljesen igazat. mindkettő elfogult egy kicsit. de ne kettejük mondataiból ítélj meg. ismerj meg ha mered. ha nem ítélsz az első pillantás alapján. a legtöbben ezt teszik. nem mondom, hogy jól jársz. hogy rosszul azt sem. csak próbáld meg. aztán dönts. de ne előre. és ne csak az én esetemben. mindenkinél. volt már, hogy valaki megismert. és kellemesen csalódott. volt már, hogy valaki megismert, és tényleg csalódott. semmit sem garantálhatok. nem tudok ez ellen mit csinálni.benne van a kockázat. csak annyit kérek, hogy ne ítélj előre.
Utolsó kommentek